A női lelkészségről

 

Nyúljunk bele rögtön a darázsfészekbe: női lelkészség. Ez a jelenség látszólag teljesen elfogadott ma Magyarországon. Egyetemeken képeznek teológusnőket, lelkészházaspárok együtt szolgálnak. Konzervatívabb, magát a bibliához ragaszkodónak mondó körökben a „lelkésznő” csak a sákramentumok kiosztásában segítkezik, míg férje prédikál. Ha bárki rá mer kérdezni ennek az intézménynek a bibliai létjogosultságára, mérhetetlen ellenszenvvel, indulattal és kirekesztéssel szembesül. „Te fundamentalista!” vagy „Te hímsoviniszta!” – mondják egyesek. Az egyébként jellemzően a gyülekezetben a nagy bölcsnek mutatkozó idősebb asszonyok (akik gyakran „presbiterek” is) türelemre intenek és „igei” feddéssel kezdik a mantrát „Debóra is prófétanő volt!”, „Priszcilla”, „Magdalai Máriának és Saloménak Jelent meg Jézus először”. Ha ez nem válik be, akkor előhozzák a kulturális relativizmust: „Az ókorban más kultúra volt és a miénk megint más”. „Más időket élünk, akkor talán nem lehetett, de most már lehetnek az asszonyok is lelkészek” stb.Sajnos ma a női lelkészség olyan elfogadott lesz, hogy szinte nem is beszél róla senki. Ezzel szemben meggyőződésünk a Biblia alapján, hogy ez a gyakorlat nemhogy csak Igeellenes, hanem kifejezetten lázadás Isten és az Egyház ellen, emiatt a női lelkészség egészen egyszerűen: bűn! Ennek okai, hogy 1) lázadás a teremtési sorrend ellen 2) lázadás a papi tisztséggel szemben 3) lázadás az Egyházzal szemben. A szokásos újszövetségi kritikát később hozzuk elő, ennél sokkal fontosabb, hogy lássuk a kérdésnek az ószövetségi kontextusát. Munus Triplex Christi – Pap, király, prófétaJézus Krisztus hármas tisztsége, hogy Ő pap, király és próféta, azaz pontosabban főpap, királyok királya, főpróféta. Ő az új emberiség első zsengéje, az új Ádám, akiben a keresztyének el vannak rejtve. Ezt külön nem is kell bizonyítani, hiszen egy keresztyén sem kételkedhet ebben. Ami viszont sokkal kevésbé világos, hogy mit jelentenek ezek a szavak? A pap védelmez és engedelmeskedik. Sokszor azt gondoljuk, hogy a pap az, akik közvetít ember és Isten között, vagy az, aki prédikál vagy sákramentumot szolgáltat ki. Ez mind igaz, de ezek mellett  a papi tisztség az ószövetségben sokkal közelebb áll a védelemhez és oltalmazáshoz. Ádámnak feladata volt Isten kert-szentélyét megvédelmezni. Az Éden kertje Isten palotája volt és Ádámnak, mint fő palotaszolgának az lett volna a feladata, hogy az ebbe a palotába érkező idegeneket ne engedje be, illetve dobja ki. Ezt a feladatát Ádám látványosan elbukja, amikor nem hajlandó kidobni a kígyót, hanem inkább hallgat annak szavára. Később ezt a szerepet töltötték be a Léviták és a Főpapok, akik őrizték a Szent Sátrat és a Templomot. Ha egy illetéktelen be akart oda menni, azt nekik meg kellett ölniük pl. 4Móz 1,51 „Amikor a hajléknak tovább kell indulnia, a léviták szedjék szét, amikor pedig megáll a hajlék, a léviták állítsák föl. Ha pedig idegen közeledik hozzá, haljon meg.” Jézus maga is védelmezte a népét pl. Lk 13,34, amikor Jézus magát egy csibéit védelmező tyúkhoz hasonlítja. Jézus Krisztus, főpapként, a kereszthalálig engedelmeskedett, a kígyó támadását elhárította, a rábízott népét védelmezte és végül Önmagát áldozza fel népéért az Egyházért, a Menyasszonyért. Jézus az igazi főpap. A király uralkodik és bíráskodik. Ennek előképei voltak a bírák pl. Sámson, vagy Gedeon vagy Debóra bíra-prófétanő. Királynak lenni a nagykorúság egyik jele, Izrael kész volt egy új korszakra, amikor átlépett a királyságba. Sokan sajnos azt gondolják, hogy ezt rosszul tette, ám Isten mindig is akart királyt Izraelnek, csak nem Sault, hanem Dávidot. A király nemcsak törvényt hoz, hanem igazságot is szolgáltat. Talán erre a legjobb példa Salamon király és az elé hozott csecsemő esete (1Kir 3,16-28). Ezek az emberek pedig előképei voltak a Nagy Királynak, Jézus Krisztusnak, aki törvényt adott (pl. Hegyi Beszéd) és bíráskodott (Jn 8 a parázna asszony esete) és uralkodik Mennyen és Földön. A próféta tanít, látja a jövőt, nem a jelen világgal, hanem az eljövendővel foglalkozik. Az első próféta a Bibliában Ábrahám (1Móz 20,7), de rajta kívül még sok mások is voltak pl. Illés, Elizeus, Ézsaiás, Ezékiel stb. Volt egy prófétanő is Debóra, aki egyben bíra is volt. Jézus is próféta volt, hiszen tanított és látta a jövőt, belelátott az emberek szívébe és az eljövendő Isten Országát hirdette. Férfi női egyenlőségIsten Igéje azt tanítja nekünk, hogy a férfi és a nő együtt képe és hasonlatossága az Istennek. A férfi és a nő tehát Isten előtt egyenlő. Mind Krisztusban vannak és mind részesülnek Krisztus tisztségeiben. Ez az ontológiai értelemben vett egyenlőség. Feladataikban azonban nem egyenlőek (ökonómiai egyenlőtlenség). Helytelen azt mondani, hogy „mivel Jézusban van mind a férfi és mind a nő és részesülnek Krisztus valamennyi tisztségében, így a férfi és nő is pap, király és próféta. Valóban inkább helyesebb ez a felosztás: a keresztyén férfi az pap, király és próféta, a keresztyén nő pedig papnő, királynő és prófétanő, aki a férfi munkájában segít. Isten Ádámot bízta meg először, hogy védelmezze a kertet mint pap és ehhez kapott egy segítőtársat Évát, aki mint asszony, aki mint pap-nő, fog a férjének segíteni. A férfi primátusa a teremtési rendben az újszövetségben is fennmarad 1Kor 2,13 „Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva,” indokolja Pál, hogy ezért ne uralkodjék asszony a férfi felett. Mi lehet a nőRöviden: az égvilágon minden egy dolgot leszámítva. A korábban említett három tisztség reprezentatív és szimbolikus is és van egy különleges és egy speciális (egyházi) megjelentése. A király Istent képviseli, amikor uralkodik. Ő Isten szolgája (Rm 13,4). Általános értelemben képviselheti-e asszony Istent királynőként? Igen, képviselheti. A biblia nem tiltja, hogy nők politikai uralkodók legyenek. Azért, mert ilyenkor az asszony Jézus Krisztust, a királyok királyának a képviselője. Jézus uralkodik és a képmására teremtett asszony alkalmas őt képviselni. Speciális értelemben nők részt vehetnek az egyház döntési folyamataiban, nyilván nem mint presbiterekként és lelkészekként, de mint egy királyné, aki a királyt tanácsokkal látja el egy kérdéssel kapcsolatban. Egy nő lehet pl. a vasárnapi iskola vezetője. Dönthet arról, hogy kit vesz fel segítőnek, mikor kezdjenek stb. Mi van a prófétai szereppel. Lehet-e asszony próféta? Próféta ugyan nem, de prófétanő igen. Általános értelemben, mivel a próféta megint csak Jézus megbízásából jár el, nem önmagát hirdeti, hanem azt, akit elküldött. Nők lehetnek egyetemi tanárok, orvosok, kutatók stb. Speciális értelemben látjuk, hogy az egyházban is van helye a prófétanőknek. Debóra egy jó példa erre, aki Istent képviseli és nőként szimbolikusan is jelképezi az Anyaszentegyházat, aki fiait összegyűjti. Mi van a papi tisztséggel? A pap, ne feledjük, védelmez és oltalmaz. Általános értelemben nők is lehetnek papnők, vagyis a papot segítők. Egy egyszerű példa erre a gyermeknevelés. A nő, amikor a gyermekeit védelmezi és oltalmazza, őket étellel és itallal kínálja meg, papi feladatot lát el. Ez az „hívek egyetemes papsága”, amelyben a nők is részt vesznek. Egy dologban azonban nem, ez pedig a papság speciális, egyházi vonatkozása. Először is sehol a Bibliában nem találunk női papokat Jahve szolgálatában. Miért? Azért mert a pap feladata a védelmezés. Ádám feladata kettős volt, védelmezni kellett a kertet és védelmezni kellett az asszonyt. Amikor az asszony meg lett tévesztve, Isten ezért nem vonja felelősségre az asszonyt, mert az ő nem volt pap, hanem csak a papnak (Ádámnak) a segítője, az Anya/Feleség/Leány szimbóluma. Ádám azonban felelt az asszonyért, ő lett volna a védelmezője és, amikor ő evett a fa gyümölcséből, akkor ő az egész emberiséget képviselve elbukott. A pap tehát védelmez és akit védelmez az a Menyasszony és a Menyasszony védelmezőjeként szimbolizálnia kell az Atyát/Férjet/Fiút, azaz a papnak ilyen speciális értelemben férfinak kell lennie. Az egyetemes papság a protestánsoknál azt jelenti, hogy nem kell közvetítő ember és Isten között, mert Jézus a mi főpapunk, által minden hívőnek szabad hozzáférése van Istenhez. Ez igaz mind férfiakra mind nőkre, de talán szerencsésebb lenne nem „egyetemes papságnak hanem „egyetemes menyasszonyságnak” nevezni ezt a privilégiumát a hívőknek. A mi közvetlen közeledésünk Istenhez olyan, mint az Anya/Feleség/Leány közeledése Istenhez, aki Atya/Férj/Fiú.
Ez tehát az ószövetségi kontextus. Ezt erősíti meg az újszövetség számos igeverse is. Jézus és az apostolokJézus Krisztus 12 férfit választott apostolul. Az apostol több mint egyszerű pap/lelkész, mert az apostol az Egyház sarokköve és beszéde, ha ex cathedra, akkor az maga Jézus Krisztus szava. Jézusnak voltak női tanítványai is, de azokat egyiket sem emelte ilyen magas tisztségbe. Az apostol szerepe mindig protológiai (alapítás) és ez egybevág azzal, hogy Isten Ádámot teremtette először. Vagyis Jézus nem kulturális okokból választott férfiakat apostolul.Újszövetségi tanítványokLegvilágosabban Pál beszél erről több helyen is:1Tim 2,11-12: „Az asszony csendességben tanuljon teljes engedelmességgel. A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben.”Ez természetesen a gyülekezeti kontextusban értendő és nem általánosan, azaz itt Pál kifejezetten a lelki dolgokról tanít. Nem azért mondja, mert a nők annak idején aluliskolázottak voltak, hiszen ez alapján Jézus az apostolokat sem hívhatta volna el, hiszen ők is aluliskolázottak voltak. Nem mondható, hogy ezt Pál csak azért mondja, mert ő egy ilyen korban élt, ahol ezt hitték. Pál indoklását a teremtési rendhez köti, így nem lehet vita arról, hogy ez egy örök érvényű rendelkezés az Egyház számára. 1Tim 3,2 és Tit 1,5-9: E két igevers azzal foglalkozik, hogy ki lehet presbiter. Az Ige világosan mondja, hogy legyen „egyfeleségű férfi”. Az, hogy a presbiter és a lelkész egy és ugyanaz pedig 1Tim 5,17 „A vezetésben jól bevált presbiterek kettős megbecsülést érdemelnek, főleg azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak.”Mindezekből következik, hogy az egyházban a nő sohasem lehet lelkész, sőt a fogalom nem is értelmezhető! Egyébként ezt az egyház mindig is vallotta és Magyarországon is csak 1967-ben engedélyezték a női lelkészséget a Magyarországi Református Egyházban – milyen meglepően, amikor hazánkban tombolt a kommunizmus.Ráadásul nemhogy nem lehet nő a lelkész, objektív értelemben nem is az. Olyan ez, mint amikor két leszbikus „összeházasodik”. Attól még nem lesznek Isten előtt házasok, hanem csak Isten ajándékát perverz módon kigúnyoló, csúfot űző megátalkodott bűnösök. Keresztyén ember nem kell és nem is szabad, hogy elfogadja a női lelkész ordinációját. Meggyőződésünk, hogy a női lelkészség Isten előtt kimondottan utálatos dolog. Miért is? Mert amint a fentiekből világosan következik, hogy a női lelkész azt szimbolizálja, mintha Krisztus Menyasszonyának nem volna védelmezője, mivel a nő nem szimbolizálja az Atyát/Férjet/Fiút úgy azt kommunikálja, hogy Isten Menyasszonya gazdátlan, védtelen és kiszolgáltatott, hogy Krisztus nem szereti az Egyházat. A női lelkészség tehát, mint látjuk egy gonosz dolog. Abszolút igeellenes és kéz a kézben jár a baloldali egyházromboló ideológiákkal mint pl. a liberalizmussal, homoszexualitással, feminizmussal stb. De akkor mi a teendő? Mit tegyenek a hívek?1) Először is ne fogadjanak fel női „lelkészeket”. Ha fel is fogadnak, tulajdonképpen a gyülekezetük még mindig pásztor nélkül való, hiszen a nő lelkész nem is lelkész. 2) Ne adják meg a „lelkésznőknek” a hivatalnak kijáró tiszteletet, köszöntést. Mint bűnös embert, mint felebarátot persze tiszteljék és mutassanak feléjük irgalmat és kegyelmet, de nem menjenek bele ebbe a kis szerepjátékba.3) Evangelizáljanak irányába! Mondják el, hogy jelenleg lázadnak Isten ellen és ezzel az Ő haragját és ítéletét vonják magukra. Mondják el, hogy ez nem, is kicsiny bűn, hanem Jézus Menyasszonya ellen elkövetett súlyos bűn. Hátha megadja az Úr, hogy megtérjen. 4) Messziről kerüljék az olyan gyülekezeteket és teológiákat, ahol elfogadják a női lelkészséget.Mit tegyenek a „lelkésznők”?1) Sürgősen mondjanak le és gyakoroljanak bűnbánatot, amiért bitorolták ezt a hivatalt.2) Forduljanak Jézushoz bűnbocsánatért és kérjenek bocsánatot a gyülekezetüktől, hogy eddig félrevezették őket. 3) Menjenek el és legyenek segítőtársaik férjeiknek, neveljék Isten imádatára gyermekeiket, küldjék fiaikat jó teológiákra. Írhatnak könyvet, elmehetnek tanítani főiskolába, egyetemre, vállalkozzanak, amit csak akarnak.S végezetül még egy dolog. Ne felejtsük, hogy a női lelkészség, mint annyi más bűn, a férfiakra vezethető vissza. Évát csak becsapta az ördög, de Ádám tudatosan vétkezett. Azok a nők, akik elmennek teológiára, hogy aztán lelkészek legyenek azért mennek, mert sokszor férfiak bátorítják erre és tették ezt lehetővé. Ezért az igazi keresztyén férfiaknak is van bőven miből megtérniük. Amíg e súlyos bűnből nem tér meg az Egyház Magyarországon, addig nem várhatunk nagy ébredést, megtérést. Ha mi keresztyének nem vagyunk hűek Isten Igéjéhez, a hitetlenek miért legyenek azok? A Budapesti Reformált Evangéliumi Egyházban nincs és nem is lehet női lelkészség. Mi elkezdtük a reformációt és hívunk minden hitvalló kálvinistát akinek fontos Isten Igéje, hogy tegyék ugyanezt.

Hogyan közeledjünk Istenhez? Avagy a liturgia fontossága.

 

 

A mai modern evangelikál keresztyénség egyik alapfölvetése, hogy Isten alig várja, hogy mi emberek felvegyük vele a kapcsolatot. A Bibliát Isten „szerelmes levelének” is szokás hívni, amelyben Isten alig várja, hogy az ember végre kinyissa a Bibliát és olvashassa, hogy Isten mennyire szereti őt. Szinte könyörög a kegyeinkért. Több gyülekezet tótágast áll annak érdekében, hogy hogyan lehetne az evangélium üzenetét még emészthetőbben „eladni” a mindent megkérdőjelező és mindenben kételkedő, a vallástól idegenkedő embereknek. Ennek érdekében igyekeznek a vallást fiatalosabbá, „menőbbé” és „relevánsabbá” tenni. Rengeteg programot csinálnak a fiataloknak, legyen az filmklub, ifiklub, fociklub, angolklub, ilyen klub meg olyan klub. Az istentiszteleteken igyekeznek minél fiatalosabb zenéket behozni: dobot, gitárt és a fiatalokat megszólító könnyűzenét. Nincs többé templombajárós ruha és cipő; mindenki úgy jön ahogy van, ahogy éppen neki jól esik. Az istentisztelet tele van tűzdelve személyes beszámolókkal, viccekkel, pantomimokkal, gyermekeknek szóló bábjátékokkal, kiscsoportos beszélgetésekkel és még hosszasan lehetne sorolni mivel. Mindegy, hogy hogyan, csak valahogy be kell vonzani az embereket a templomba és a gyülekezetbe bármi áron. Hiszen tudjuk: Isten alig várja, hogy megossza velünk az Ő „szerelmes levelét”. Mindegy, hogy közelítjük meg, csak menjünk! Úgy fogad, ahogy vagyunk! A Bibliát olvasó keresztyén ember fejében azonban felmerül a kérdés: ilyen a Biblia Istene? Ennyire ránk van már szorulva? A válasz egy határozott NEM! Képzeld el, Istennek nem mindegy, hogy hogyan közelítjük meg és nem, Isten nincs a legkisebb mértékben sem ránk szorulva.

A reformáció 500. évfordulójára emlékezve érdemes lenne elmozdulni Machiavelli pragmatizmusától és odafigyelni a Biblia szavára. Istennek nem mindegy, hogy hogyan közeledünk hozzá, sőt az ilyen gőgös emberi magatartást, miszerint Isten határtalanul boldog, ha szabadidőnkben éppen méltóztatunk elmenni istentiszteletre Isten egészen egyszerűen megveti és inkább az Ő haragját vívja ki.

Ha figyelmesen olvassuk az Ó- és Újszövetséget, világosan láthatjuk, hogy mivel Isten szent, ezért halandó ember nem közelítheti meg csak úgy. Mit jelent az, hogy Isten szent. A szó azt jelenti, hogy „elkülönített” és „félretett” vagy „elválasztott”. Isten elsősorban a teremtéstől különül el. Ezt nevezzük teremtő-teremtmény dichotómiának. Isten nem része a teremtett világnak és a teremtett világ sem részese Istennek. A teremtés könyvében Isten a világ teremtése előtt már van (1Móz 1,1). Másodszor, Isten szentsége azt jelenti, hogy Ő bűntelen, de a teremtett világ, az ember bűnbeesése miatt, bűnös. Mi is a bűn? A bűn Isten törvényének a megszegése (1 Jn 3,4). Sajnos ezt a tanítást is minduntalan felvizezik, miszerint a bűn „céltévesztés” és „nem teljes életet élni”, „kimaradni Isten csodálatos tervéből” stb. A biblia ezzel szemben azt tanítja, hogy a bűn következménye pedig a halál. Ha egy bűnös teremtmény Istenhez mer közeledni, annak meg kell halnia. Isten szentségéről még sok mindent lehetne itt írni, de most nem ez a cél. Ennyi is elég ahhoz, hogy világos legyen, hogy alapesetben az ember nem közelíthet Istenhez.

Isten azonban, könyörületes és irgalmas lévén, adott egy utat, hogy az ember örökké el ne vesszen bűneiben, hanem örök élete legyen (Jn 3,16). Ádám és Éva a bűneset előtt még szabadon megközelíthette Istent, de bűneset után Isten kiűzte őket az Ő kert-templomából (1Móz 3), de egyben meg is ígérte, hogy e kiűzetés nem végleges, hanem csak egy időre szól (1Móz 3,15). Addig is pontosan előírta, hogy hogyan lehet az embernek közelednie hozzá. Ezt tudta már Káin és Ábel, hiszen tudták, hogy milyen áldozatott kellett bemutatniuk. Több ezer évvel később Isten mindezt kodifikálta Mózes törvénykönyvében (jellemzően Mózes 3. könyve), ahol Isten öt „mozzanatban” foglalja össze azt, hogy bűnös ember hozzá közeledjen.

  1. Az ember nem keresi Istent, ezért Isten az, aki kezdeményez az ember felé. Ezt nevezzük Isten hívásának. Isten, az Ő imádatára hív minden embert. „Mindezt hallva ez a dolgok summája: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez az ember legfőbb dolga!” (Préd 12,13).
  2. Az ember bűnös és emiatt meg kell halnia. Isten az Ő irgalmából elrendelte, hogy ne az ember haljon meg, hanem elküldte az Ő egyetlen Fiát Jézus Krisztust, hogy Ő haljon meg helyette. Jézus kereszthalálára az Ószövetségben a bűnért való áldozat mutatott. Egy ártatlan állat vérét kellett kiontani, hogy az áldozót egyáltalán meghallgassa Isten. Maga az áldozat (3Móz 1,2) a „korbán” szó, ami azt jelenti „közeledni”. Helyesen olvasva „Beszélj Izráel fiaival, és mondd meg nekik: Ha valaki közületek közeledni akar az ÚRhoz, jószágotokból marhát és juhféléket áldozzatok.”
  3. Csak ezt követően lehetett bemutatni az ún. egészen égő áldozatot vagy szó szerint „fölemeltetési” áldozatot. Ekkor az áldozó már „tiszta” volt a bűntől és lélekben mehetett Isten elé a Mennybe. Isten itt beszélt hozzá és Igéje által megszentelte. Az áldozó hálából Isten elé vitte keze munkájának gyümölcsét (gabonaáldozat és italáldozat).
  4. Ezt követte a békeáldozat, ami az egyetlen olyan áldozat volt, amelyet az áldozó és a pap együtt fogyasztott el.
  5. Végül pedig a pap megáldotta és kiküldte az áldozót.

Nagyon röviden ez volt az ószövetségi liturgia. Na igen ám, de Jézussal minden megváltozott, mondják sokan. Nos, ez annyiban igaz, hogy Ő a tökéletes áldozat, amire az ószövetségi áldozatok mindig is mutattak (Isten Báránya, Élet kenyere stb.), de csak azért, mert Jézus bemutatta az Istennek tetsző áldozatot, vajon változott-e az, ahogyan a hívő ember megközelíti Istent? Jézus maga mondja, hogy nem eltörölte a törvényt, hanem betöltötte „”Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.” (Mt 5,17) Mivel Jézus kétszer is elmondja, hogy nem eltörölni jött, ezért a betölteni az égvilágon mindent jelenthet (nyilván túlozva) csak azt nem, hogy eltörölni. Jézus betöltötte az állatok és végső soron az ember helyét, amikor meghalt a kereszten, de nem törölte el azt, hogy Istent meghatározott módon kell továbbra is megközelíteni! Az egyház mindig is hitte ezt és így alakult ki az istentisztelet sorrendje:

  1. Isten hív.
  2. Isten megtisztít a bűntől (bűnvallás).
  3. Isten megszentel az Igéjével (Igeolvasás és Igehirdetés). Erre pedig imádsággal és hálaadással válaszolunk (tizedek és felajánlások).
  4. Isten és ember között immár béke van és így egy asztalhoz ülnek (Úrvacsora).
  5. Isten megáldja és kiküldi a keresztyént, hogy hirdesse és tanítványozza a nemzeteket (Mt 28,18-20).

Ha jobban belegondolunk, melyik keresztyén felekezetben kezdjük az Istentiszteletet kiküldéssel? Esetleg úrvacsorával? Még a leglazább gyülekezetben sem ez a sorrend. De akkor miért idegenkedünk a liturgiától? Valójában nem idegenkedünk tőle. Mindenki követ egy liturgiát! Valamelyik gyülekezetben lehet, hogy a liturgiától és minden ósdinak tűnő vallásoskodó dologtól ódzkodva „spontán” személyes beszámolókkal kezdik az istentiszteletet. Máshol pedig lehet, hogy egy kis pantomim előadással, vagy különleges énekkel kezdenek. Megint máshol, hogy ne legyenek „begyöpesedettek”, az lett a liturgia, hogy minden héten más és más „spontán” sorrendet követnek, ahogy a lélek őket vezérli. Azaz mi történt? Nem az a kérdés, hogy liturgia vagy spontán, lélektől vezetett az istentisztelet, hanem az, hogy milyen liturgiát, kinek a liturgiáját követik. Emberekét vagy Istenét?

A Biblia világosan tanítja, hogy az ember a lelke mélyén állandóan lázadozik Isten ellen és nem szeretné, ha Isten előírná neki, hogy mi a kedves közeledés feléje. „Örüljön, hogy egyáltalán közeledek!” – gondolhatja magában. A liturgia szó jelentése: szolgálat. Isten az embert eleve szolgálatra teremtette és emiatt az ember nem tud mást tenni mint szolgálni azaz liturgiázni. És mivel ez így van, ha már mindenképpen cselekszünk valamilyen liturgiát, akkor mennyivel inkább Istennek tetsző, ha mindezt nem a saját eszünkre és elképzelésünkre támaszkodva tesszük, hanem Isten kijelentett Igéje alapján. A mi gyülekezetünkben emiatt is igyekszünk ezt a biblikus liturgiát követni.

Ez nem azt jelenti, hogy nincs helye a különböző ifjúsági programoknak és személyes beszámolóknak stb. De ezeknek nem a heti úrnapi istentiszteletükön van a helyük. Annak a kerete és menete ugyanis Isten Igéje által pontosan meg van határozva.

Még egy gondolat. Isten nyilván elnézi az emberi tudatlanságot e téren és ha valaki jóhiszeműen, nem éppen helyesen közelíti meg Istent, nem fogja az Úr az ilyet haragjában lesújtani, mint ahogy a Sínai-hegy lábánál tette. Fontos, ugyanakkor, hogy ha viszont már tudjuk az igazságot, akkor engedelmeskedjünk annak és ne felejtsük, az engedelmességünkön Isten áldása van. Szereted Isten? Szeretnéd építeni itt a földön Isten országát? Szeretnéd látni, hogy a nemzetek Isten tanítványai legyenek? Ha igen, akkor neked kell példát mutatnod abban, hogy hogyan kell keresztyénként ezt a hatalmas és könyörülő, szerető Istent a neki tetsző módon megközelíteni.

Lelki megújulás Magyarországon

A reformáció szétzúzta az egységek nyugati keresztyénséget és megszűnt az egységes történelmi keresztyén anyaszentegyház. Ezt először az 1555 augsburgi, később pedig az 1648-as westfáliai béke intézményesítette. Addig ugyan csak három felekezet jött létre (katolikus, evangélikus, kálvinista), de hamarosan egyre több felekezet és szekta ütötte fel a fejét. Többekben megfogalmazódott, hogy hogyan lehet megállapítani, hogy ezek a felekezetek valóban Jézus Krisztus Egyházának tagjai-e?

A reformátorok alapvetően három feltételben látták teljesülni az igazi egyház külső jegyeit. Ezek pedig ezek voltak: az Ige tiszta hirdetése; a sákramentumok kiszolgálása; és az egyházfegyelem gyakorlása. Vegyük végig ezt a három pontot és vizsgáljuk meg, hogy ezek a mai magyarországi gyülekezetekben mennyire, vagy egyáltalán érvényesülnek-e.

Az Ige tiszta hirdetése:

Alapvetően elmondható, hogy valamennyi protestáns evangéliumi gyülekezetben ez a feltétel többé-kevésbé teljesül. Azért csak „többé-kevésbé” mert mivel a földön nincs egy olyan felekezet sem, amelyik „tökéletesen” ismerné a Szentírás valamennyi igazságát. Isten örökkévaló és ezért Igéjét egy örökkévalóság lesz tökéletesen megismerni. A legalapvetőbb igei igazságokban: hogy mi a baj ezzel a világgal és mi erre a megoldás majdnem mindegyik evangéliumi felekezet hirdeti. Ennek megvalósításában vannak fontos különbségek ugyan (pl. ki mit gondol Isten szuverenitásáról, az ember teljes romlottságáról, női lelkészség stb.), de talán elmondható, hogy többnyire az alapokban egyetértünk. Felekezetünk azonban konzekvensen ragaszkodik a konzervatív, markánsan kálvinista és konzisztensen biblián nyugvó tanításokhoz.

A sákramentumok kiszolgálása

Nos, ezen a ponton jelentősen eltérnek a hazai felekezetek álláspontjai. A történelmi egyházak nézetei között alapos eltérések vannak (transzubsztanciáció vs. conszubsztanciáció vs. zwingliánus szimbolizmus, bullingeri parallelizmus és kálvini instrumentalizmus). Az evangéliumi felekezet, már ha egyáltalán foglalkoznak a teológiai megközelítéssel – többnyire zwingliánusok, azaz a szentségeket puszta szimbólumnak tekintik. Meggyőződésünk szerint a mi gyülekezetünkben a kálvini instrumentalizmust valljuk, mivel szerintünk ez a legbiblikusabb a fentiek közül. Mégis a legnagyobb probléma nem az, hogy ki mit hisz, hanem – és az leglényegesebb – hogy nem szolgálják ki elég rendszeresen. Amikor pedig nagy ritkán mégis kiszolgálják, akkor pedig különféle akadályokkal távol tartják attól az arra szerintük nem elég érdemeseket: nevezetesen a gyermekeket.

Ma Magyarországon – ismereteink szerint – egyedül, a Reformált evangéliumi Egyház az, amelyik gyakorolja a hívő és gyermekkeresztséget és a heti úrvacsorát, mely utóbbinál Isten országának legkisebb tagjait, a gyermekeket is szívesen várjuk. Természetesen, ha van olyan protestáns gyülekezet/felekezet, aki ebben a kérdésebn hozzánk hasonló meggyőződésen van, örömmel várjuk a megkeresést.

Az egyházfegyelem gyakorlása

A történelmi egyházakban ez jellemzően nem is létezik a gyülekezeti tagok számára. Hallottuk-e már, hogy valakit azért vontak egyházfegyelem alá, mert mondjuk nem jár el egyáltalán istentiszteletekre? Ez egyenesen hallatlan ezen felekezeteknél. Az evangéliumi gyülekezeteknél ez többnyire érvényesül valamilyen mértékben, de sajnos egyre inkább ott is a világi pszichológiai megoldások és kifogások kezdenek hódítani. Mikor hallottunk arról, hogy pl. egy házassági krízisben a gyülekezet felállít egy törvényszéket, hogy megállapítsa, hogy ki a vétlen fél?

Összességében tehát azért volt szükséges egy új evangéliumi felekezet létrehozására, mert ma Magyarországon nincs olyan felekezet, ami 1) kálvinista és konzervatív meggyőződésű, a Sola Scriptura talaján megálló, 2) gyakorolja a felnőtt és gyermekkeresztséget és heti rendszerességgel kiszolgáltatja a sákramentumokat a gyermekeknek is, és 3) őrzi és védi Isten országát és Jézus nyáját a megátalkodott (azaz megtérni nem hajlandó) farkasoktól.

Közösségre hívás

Mindezeket pedig nem abból a meggyőződésből írjuk, hogy azt a látszatot keltsük, mintha mi lennénk az egyetlen hűséges református/protestáns gyülekezet. Elismerjük, hogy az eltérések ellenére, sok gyülekezet tagjai alapvetően hűséges követői Jézusnak. Jelen cikknek a célja a felekezetünk magyarországi kontextusba helyezése és a párbeszéd megnyitása annak érdekében, hogy mik azok a pontok, ahol még bőven van tennivaló Isten országa építésében.