Mi szükség van egy új reformált evangéliumi egyházra?

A reformáció szétzúzta az egységek nyugati keresztyénséget és megszűnt az egységes történelmi keresztyén anyaszentegyház. Ezt először az 1555 augsburgi, később pedig az 1648-as westfáliai béke intézményesítette. Addig ugyan csak három felekezet jött létre (katolikus, evangélikus, kálvinista), de hamarosan egyre több felekezet és szekta ütötte fel a fejét. Többekben megfogalmazódott, hogy hogyan lehet megállapítani, hogy ezek a felekezetek valóban Jézus Krisztus Egyházának tagjai-e?

A reformátorok alapvetően három feltételben látták teljesülni az igazi egyház külső jegyeit. Ezek pedig ezek voltak: az Ige tiszta hirdetése; a sákramentumok kiszolgálása; és az egyházfegyelem gyakorlása. Vegyük végig ezt a három pontot és vizsgáljuk meg, hogy ezek a mai magyarországi gyülekezetekben mennyire, vagy egyáltalán érvényesülnek-e.

Az Ige tiszta hirdetése:

Alapvetően elmondható, hogy valamennyi protestáns evangéliumi gyülekezetben ez a feltétel többé-kevésbé teljesül. Azért csak „többé-kevésbé” mert mivel a földön nincs egy olyan felekezet sem, amelyik „tökéletesen” ismerné a Szentírás valamennyi igazságát. Isten örökkévaló és ezért Igéjét egy örökkévalóság lesz tökéletesen megismerni. A legalapvetőbb igei igazságokban: hogy mi a baj ezzel a világgal és mi erre a megoldás majdnem mindegyik evangéliumi felekezet hirdeti. Ennek megvalósításában vannak fontos különbségek ugyan (pl. ki mit gondol Isten szuverenitásáról, az ember teljes romlottságáról, női lelkészség stb.), de talán elmondható, hogy többnyire az alapokban egyetértünk. Felekezetünk azonban konzekvensen ragaszkodik a konzervatív, markánsan kálvinista és konzisztensen biblián nyugvó tanításokhoz.

A sákramentumok kiszolgálása

Nos, ezen a ponton jelentősen eltérnek a hazai felekezetek álláspontjai. A történelmi egyházak nézetei között alapos eltérések vannak (transzubsztanciáció vs. conszubsztanciáció vs. zwingliánus szimbolizmus, bullingeri parallelizmus és kálvini instrumentalizmus). Az evangéliumi felekezet, már ha egyáltalán foglalkoznak a teológiai megközelítéssel – többnyire zwingliánusok, azaz a szentségeket puszta szimbólumnak tekintik. Meggyőződésünk szerint a mi gyülekezetünkben a kálvini instrumentalizmust valljuk, mivel szerintünk ez a legbiblikusabb a fentiek közül. Mégis a legnagyobb probléma nem az, hogy ki mit hisz, hanem – és az leglényegesebb – hogy nem szolgálják ki elég rendszeresen. Amikor pedig nagy ritkán mégis kiszolgálják, akkor pedig különféle akadályokkal távol tartják attól az arra szerintük nem elég érdemeseket: nevezetesen a gyermekeket.

Ma Magyarországon egyedül, a Reformált evangéliumi Egyház az, amelyik gyakorolja a hívő és gyermekkeresztséget és a heti úrvacsorát, mely utóbbinál Isten országának legkisebb tagjait, a gyermekeket is szívesen várjuk.

Az egyházfegyelem gyakorlása

A történelmi egyházakban ez jellemzően nem is létezik a gyülekezeti tagok számára. Hallottuk-e már, hogy valakit azért vontak egyházfegyelem alá, mert mondjuk nem jár el egyáltalán istentiszteletekre? Ez egyenesen hallatlan ezen felekezeteknél. Az evangéliumi gyülekezeteknél ez többnyire érvényesül valamilyen mértékben, de sajnos egyre inkább ott is a világi pszichológiai megoldások és kifogások kezdenek hódítani. Mikor hallottunk arról, hogy pl. egy házassági krízisben a gyülekezet felállít egy törvényszéket, hogy megállapítsa, hogy ki a vétlen fél?

Összességében tehát azért volt szükséges egy új evangéliumi felekezet létrehozására, mert ma Magyarországon nincs olyan felekezet, ami 1) kálvinista és konzervatív meggyőződésű, a Sola Scriptura talaján megálló, 2) gyakorolja a felnőtt és gyermekkeresztséget és heti rendszerességgel kiszolgáltatja a sákramentumokat a gyermekeknek is, és 3) őrzi és védi Isten országát és Jézus nyáját a megátalkodott (azaz megtérni nem hajlandó) farkasoktól.